Megrendülten állunk itt professzor és kurátortásam urnájánál ezen a „rendhagyó kuratóriumi ülésen”, a temetéseden. Lacikám, azon a bizonyos szerdai napon, március 26.-án nem ültél mellettem a TF masterklubjában. Erről és annyi minden másról imádságban már többször beszélgettünk, illetve csak én kérdeztelek, Te pedig hallgattál. Hallgatásodban azonban én felfedeztem azt a Krisztusi tanítást, amit Tamás apostolnak szánt az Úr Jézus: Most már hiszel Tamás, mert ujjaddal érintetted a sebeimet. Boldogok, akik nem láttak, mégis hisznek. Emlékszem milyen szerencsésnek tartottad azt, hogy a lakhelyedül szolgáló otthonban minden nap volt szentmise. Mi, akik jól ismertünk, szerettünk tiszteltünk elismertük eredményeidet. A rekreáció professzora voltál, nevedhez fűződik a hazai kerékpárutak ötlete és megvalósítása, Te fogtad össze a megszállottak klubját, a Jó életminőségért alapítvány kurátora voltál. Talán itt elárulhatom, hogy Nyerges Misi fiát, Atillát mennyire nagyra tartottad, minden alkalmat kihasználtál arra, hogy a nélküled című dalt meghallgasd, elénekeld. Mi tudjuk, mennyi sok jó ügy mellett álltál. Drága barátom, tisztelt Professzor Úr! A Te földi múltadat abban a Pál apostoli mondatban foglalhatjuk össze, amit a Timóteushoz írt második levelében olvashatunk: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam”.  Ez volt tehát a múlt. No és a jelen? Erről pedig azt írta az apostol, hogy most készen vár az igaz élet koronája. A jelen az, hogy itt állunk a ravatalodnál, de hitünk szerint, és tudom, hogy Te mélyen hittél benne, a jövőben kell bizakodnunk: Mert – ugyancsak Pál apostol szavaival: most még csak tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.